Az erőről

Többször gondoltam már, hogy erőm határait feszegeti az élet. Aztán utólag mindig rájöttem, hogy ha kellett volna, talán még ennél többet is kibírok. Pedig embertpróbáló helyzetek voltak, olyanok, amelyeket az ember szíve szerint inkább elfelejtene, ha tudna.

Volt, hogy semmi más nem maradt, csak az imádkozás, a kegyelem kérés. A pokol tornácán éreztem magam és próbáltam hinni, tiszta erőből hinni, hogy létezik isteni kegyelem, hogy ha erősen koncentrálok az Égre, történik valami csoda és minden jóra fordul, vagy ha nem, hát meghalok és legalább vége a szenvedésnek. Furcsa módon mindig csak annyi segítség érkezett, amennyit magamtól aktivizálni tudtam a szabadulásomhoz, ebből tudtam megtenni a következő lépést, aztán a következőt. Volt, hogy egészen elindultak a dolgok, így boldogtalan voltam, de aktív. Tettem a dolgom, küzdöttem az eredményeimért, magamért és el tudtam feledkezni a szívszaggató fájdalmamról és lelki kilátástalanságról. Néha még békés álmaim is voltak, olyanok, amelyekben kitisztult az ég és ragyogott a nap, de semmi más, semmi boldogság, csak csend és várakozás.

Aztán lassan, lépésről lépésről eljutottam a pokol kijáratáig. Tisztán láttam, hogy már csak a karomat kell kinyújtani a szabaduláshoz, de nem mertem megtenni. Nem mertem elhinni, hogy tényleg ott a szenvedés vége, hogy az ajtó másik oldalán egy másfajta élet vár rám. A kulcslyukon beszivárgó fény bíztató volt, de az első igazi napsütésnek hosszan, nagyon hosszan kellett izzani bennem, míg olyan mélyre tudott hatolni, hogy a szívemet is átmelegítse.

Ma sem tudom hogy volt mindehhez erőm. Talán angyalok fogták a kezem? Vagy éjszaka az akarat, az ellenállás elengedésével feltöltődtem valamilyen isteni energiával? Tényleg ennyi mindent kibírna az ember, ennyi rejtett tartalékkal rendelkezik? Vagy egyszerűen csak az élet változott, lett könnyebb s én magamnak tudtam be a túlélés sikerét?

Mire magamhoz tértem megváltoztam. Erősebb lettem, türelmesebb, megengedőbb, elfogadóbb, tapasztaltabb. Bár az is lehet, hogy az erő mindezek együtteséből keletkezik. Abból, hogy megmérettetünk, hogy ki kell tartanunk akkor is, ha már nem bírjuk, abból, hogy látjuk mire vagyunk képesek, hogy olyan helyzetekkel is megküzdünk, amelyekre még nem álltunk készen.

S hogy mi az erőpróba célja? A mai napig nem tudom. Talán, hogy rájöjjünk kik vagyunk valójában, hogy meglássuk mi az élet célja velünk, hogy megtanuljunk egyedül boldogulni, s hogy mindez soha többé ne fordulhasson elő velünk.