A Szépségről
Csupa álombeli dolog jut eszembe, ha a szépségre gondolok. Talán mert olyan megfogható és megfoghatatlan egyszerre az a harmónia, ami a szépség mély zengésű
dallamában, ragyogó fényű méltóságában megjelenik. Amikor az ember álmodik, annak a fajta tökéletességnek lehet tanuja, amit csak a képzelet ezüstcérnával varrt folyamai hozhatnak létre, ezért az
élmény kissé távoli. S bár álmodni jó, én szívből rajongok a hétköznapi élet apró szépségeiért is, melyek könnyen elérhetőek ha az ember figyelemmel fordul feléjük.
Számomra minden reggel szép, az ébredést követő percek pedig különlegesek. Az a leheletnyi luxus teszi őket azzá, amit abból a lehetőségből varázsolok, amivel a
kávézás és a hozzá társuló látvány, illat és ízvilág finom élménye ajándékoz meg engem. Mivel megszállottan szertartásos vagyok, a kávémat gyönyörű krémszínű porceláncsészéből fogyasztom. A
tetején finom, légiesen könnyű habbal, s ahogy a csészét az ajkaimhoz emelem a meghitt pillanat szépsége megtölti lelkemet. Különösen értékesek és fontosak a napnak ezek a percei, mivel azt
a vágyott örömöt dédelgetik minden rezdülésükben, hogy magammal foglalkozom, időt szánok önmagamra s lelkileg táplálom magam.
Csakúgy, mint amikor elragadtatással nézem a táncosok kecses, finom mozdulatait a színpadon. Szenvedéllyel, szívvel, harmóniával töltik meg a teret, s élvezzük,
ahogy az ösztönös élmény átadásával, befogadásával áthidaljuk a köztünk lévő távolságot. Egyetlen érzésünk az ámulat, ahogy az élmény vakmerősége magával ragad, felemeli s gazdagítja lelkünket. A
művészet minden ága a szépség szolgája, s mert nyelve egyetemes, mindenki egyformán, bőséggel meríthet belőle.
De a természet szépsége is magával ragadó. Engem leginkább a
tenger titokzatossága, egyszerre gyengéd és félelmetes ereje kápráztat el. Szeretek elidőzni egyedül a parton s nézni a kékes
messzeséget, a kunkori bárányfelhők virgonc seregét s ahogy a nap
gyémántporral szórja meg a hullámokat. Érzem a sós víz illatát, frissességét a bőrömön, hajamon a lágy szellőt s lassan feltöltekezem
vele. A tenger a szememen keresztül áramlik belém, lüktetve zubog az ereimben, együtt dobog a szívemmel, s ha eggyé váltunk csukott szemmel hallgatom tovább a
hangját, ritmusát. Azonban a szépséget a világ mégiscsak a nővel azonosítja. Hiszen egyedül a nő képes arra, hogy belülről fakadó finomságával, eleganciájával, harmóniájával, mosolyával
beragyogja a hétköznapokat és megajándékozza mindazokat, akiket körülvesz. S ha belső ragyogása külső kifinomultsággal párosul, az esztétikai élmény csodálatot, rajongást és hódolatot vált ki a
világból.
Ám a szépséget annak teljességében csak a szerelem írhatja le, mert az őszinteség, az inspiráció, a szenvedély, a csendesség és a szív tölti meg tartalommal.
Legszebb az a pillanata, amikor a szerelmünk szemébe nézünk. S bár jóllehet a világ szemében nem mi vagyunk a létező legszebb emberek, egymás számára mégis tökéletesek vagyunk, mert nem a
precizen metszett vonások, a tökéletes arányok, a távolságtartó, hideg szépség tesz minket azzá, hanem a szerelem
melegsége. Egymás szemébe nézünk és csodát látunk. A szemed tükrében magamat látom úgy, ahogy te látsz engem. Királynő vagyok. A hajamon varázslatos csillagpor
ragyog, a szemem tündöklő gyémántként szikrázik, ajkaimon rózsaszirmok nyílnak, s te a tekintetemben elveszve úgy hiszed az egészet csak álmodod...