Amit fiatalon még nem értünk

Vannak történetek, amelyeket csak később, felnőtt fejjel értünk meg, amikor olyan igazságokkal szembesülünk, amelyeket gyerekként még nem tudunk felfogni, ezért fiatalon megvetéssel vagy nagyképűen kezeltünk, mondván velünk ilyesmi nem történhet meg. Akkor még elhittük, hogy mi elég bátrak vagyunk az élethez…

Míg élek nem felejtem el. 16 éves lehettem, a folyosón várakoztam az óvódában, ahol anyám dolgozott. Kora délután volt, a szülők lassan már kezdtek jönni a gyerekekért, akik elmélyülten játszottak a csoportokban. Egy kis padon ültem és figyeltem, ahogy a szülők és a gyerekek készülődnek, majd távoznak. Egyszer csak megjelent a folyosón egy középkorú, igénytelen kinézetű nő, koszosan, sántán (az egyik lába láthatóan10-15 cm-rel rövidebb volt a másiknál), szinte rongyos ruhában és amikor elment mellettem érezhetően büdös is volt - az ember viszolygott a látványától és egyben mély sajnálatot érzett iránta. Megállt az egyik csoport ajtajában és furcsa, kissé artikulátlan hangon, szinte érthetetlenül beszólt a bent játszó gyerekéhez. A következő percben pedig egy rövid, barna hajú kislány szaladt ki a teremből és széles mosollyal az arcán, ragyogó tekintettel a szemében, boldogan a nő nyakába ugrott. Földbe gyökerezett a lábam. Eszetlen csitriként fel sem fogtam amit láttam, ma viszont összeszorul a torkom, ahányszor eszembe jut ez a jelenet. Megdöbbentett a látvány és a gondolat, hogy ennek a kislánynak ez a külső szemlélő számára teljességgel visszataszító nő a legtökéletesebb, legszerethetőbb lény a világon. Neki nem kellett, hogy szebb legyen, okosabb, egészségesebb, tisztább, igényesebb vagy bármilyen másabb, semmilyen feltétele nem volt a szeretetének és a rajongásának. Akárhányszor eszembe jut ez a jelenet, mindig elgondolkodom azon, hogy vajon fordítva is előfordul-e ez a helyzet? Minden szülő képes ennyire tökéletesnek, hibátlannak látni akár egészséges gyermekét is, tudja ennyire feltétel nélkül elfogadni olyannak, amilyen?

A gyerekek tökéletesnek látják önmagukat, s így tökéletesnek látnak mindenki mást is. – mondja gyerekpszichológus barátom. Aztán ez megváltozik a hosszú évek alatt, ahogy felnőnek a rettenetes elvárások nyomására. A szülők sok esetben kiszolgáltatott gyerekeiken verik le saját gyerekkori sérelmeiket, mindannyian rengeteg komplexust felhalmozunk magunkban, s önmagunk tökéletességébe vetett hitünket elveszítjük. Felnőttként gyakran úgy látjuk, hogy nem vagyunk sem elég szépek, sem elég okosak, ügyesek, tehetségesek a világ számára, sőt, sok esetben kifejezetten alkalmatlannak, szerethetetlennek és szerencsétlennek találjuk magunkat. Idővel a teremtés jóvoltából szülők leszünk mi is és megtapasztalhatjuk az élet legnagyobb kincsét, a feltétel nélküli szeretetet; aztán mintegy transzgenerációs örökségként, az egész folyamat kezdődik elölről…

Szülőnek lenni a világon a legjobb! – hallom anyuka barátnőimtől, s ilyenkor mindig felmerül bennem a kérdés: miért nem gyereknek lenni a legjobb vagy miért nem szülőnek és gyereknek egyszerre? Ha mindenki a szüleitől kapja az önbizalmát, önbecsülését miért nincs tele az utca boldog, kiegyensúlyozott emberekkel, akik megtalálták a helyüket a világban, akik hisznek, bíznak magukban? Felnőttként jónéhányan tele vagyunk sérelmekkel, amelyekről sokszor nem is tudunk. Jó tudatosítani magunkban a lehetőséget, hogy ilyenkor már saját sorsunk urai vagyunk, mert szülők és gyerekek vagyunk egyidőben. Igen, saját anyánk és apánk vagyunk egyszerre, és ott él bennünk belső gyermeki lényünk egyaránt. A mi dolgunk gyermek énünk érzelmi hiányosságait pótolni, a sebeit begyógyítani, bátorítani, önbizalmat adni neki, a múlt tévedéseit helyrehozni, hogy belső békére találjunk, hisz az az ember, aki tele van sérelmekkel, a világban is folyton nehéz helyzetekkel szembesül és sokat szenved.
A világ az én olvasatomban nem országokból vagy kontinensekből áll, hanem szülőkből és gyerekekből. Rengeteg gyerekből, aki ugyanúgy vágyik szülői szeretetre, mint ahogy a mi belső gyermekünk is. Rajtunk áll, hogy meghalljuk-e belső gyermekünk hangját és segítünk-e rajta, hogy ezáltal az általunk fogant gyermek érzelemdús, feltétel nélküli elfogadást kapjon, olyan bánásmódot, amilyet mi is szerettünk volna annakidején, hisz tulajdon képpen “csak” ennyin múlik, hogy a világ tényleg egy jobb hely legyen…

MI IS AZ A BITCOIN? KLIKK A KÉPRE!